A sikeres írásbeli vizsga után jöhetett a szóbeli. Először a védés volt, amin 250 pontot lehetett szerezni és ez sikerült is mindenkinek, így első nap boldogan mehettünk haza. A második nap, amikor már a tételeinket kaptuk meg már húzós volt, de egy kis jó indulattal mindenkinek sikerült. Szóval banki szakügyintéző lettem! Ezután szűk baráti körben kiegészülve a családi körömmel faházba indultunk. Nagyon jól szórakoztunk, igaz volt balszerencsénk is, de összességében remekül telt el az a pár nap. A bulizás után pedig jött a meggyszedés, ami még mindig tart. Tegnap például majdnem 10 mázsával szedtünk. De azért remélem holnap már befejezzük. Ennyit rólam és most belekezdek a valódi témámba. Viszont annyit megjegyeznék, hogy nagyon vallásos emberek inkább hanyagolják.

Tovább»